Papp Alexandra vagyok, gyógytornász, manuálterapeuta, gyógy- és sportmasszőr, valamint Aerial Silk és WALKenergie edző.
A mozgás mindig az életem része volt, és ez ma sincs másképp. Futok, légtornázom, és a hajlékonysági sportok most is ugyanúgy jelen vannak az életemben. Ezeken keresztül tanultam meg igazán figyelni a testem jelzéseire, és már korán éreztem, hogy nem minden működik nálam úgy, mint másoknál.
A mozgásban megtapasztaltam az erőt és a rugalmasságot, de azt is, amikor valami nem stabil. Ez az érzékenység vezetett a gyógytornához: a mozgáson keresztül akartam segíteni az embereknek.
A képzés után klasszikus kezelésekkel dolgoztam, azt adtam tovább, amit tanultam. Mégis volt egy visszatérő érzés, hogy valami nem áll össze. Sem a saját testem működésében, sem néhány páciensemnél.
A testem máshogy reagált a kezelésekre és a tornára. Volt, ami másoknak segített, nálam viszont inkább feszültséget, instabilitást vagy visszaesést okozott. És ugyanezt kezdtem látni a pácienseimen is. Olyan embereknél, akiknek azt mondták, hogy „lazább vagy az átlagnál”, „erősíteni kell”, vagy hogy „nincs semmi baj” - mégis fájt, mégis instabilnak érezték magukat.
Ekkor kezdtem el másképp figyelni: nem csak az izmokra és a mozgásra, hanem a stabilitásra, a testérzetre és az idegrendszer szerepére is. Itt kezdett összeállni a kép, és ekkor találkozott minden a hipermobilitással.
Ma már tudom, hogy nem minden test ugyanúgy működik, és nem minden testnek ugyanarra van szüksége.
A munkám során abban segítek, hogy megértsd, miért működik másképp a tested, és hogyan szerezd vissza a kontrollt és stabilitást benne. Nem az a cél, hogy „megjavítsuk” a tested, hanem hogy megtanulj együttműködni vele, és újra biztonságban érezd magad benne.
Ha úgy érzed, a tested nem illik bele az átlagos sémákba, jó helyen jársz.

Manuálterápia (Semmelweis Egyetem)
Anatomy Trains
Ezerarcú hipermobilitás a fizioterápiás praxisban
McKenzie "A" kurzus
Lágyrész technikák, triggerpont kezelés
Ágyéki Szegmentalis stabilizációs tréning
Kinematic Taping, sporttaping, csecsemő- és kisgyermek taping
SMR henger
3D scoliosis / Schroth terápia
Neurodinamika
Dermoneuro Moduláció



